Márciustól szeptemberig ezerrel folytak a kalandok Középföldén. Volt olyan hét is, amikor sikerült emlékeim szerint két játékot is összehozni a csapattal, ami még most is nagy mutatványnak számít nálunk. A kis csapat rendíthetetlenül lőtte és kaszabolta az orkokat (bár be kell, hogy valljam, a komolytalanság itt-ott felütötte a fejét, de nem ment az érdemi játék rovására), én pedig megvásároltam minden itthon megjelent kiegészítő könyvet a játékhoz, valamint nagyjából erre a tájékra datálható életem talán legfontosabb ismerkedése is.
Azt hiszem érdemtelenül rövidre lett fogva a Gyűrűk Urás “éra”, de az utána következő dolgok nagyon erősen meghatározták a szerepjátékos dolgaim menetét. Anno az egyik Rúna magazinban találkoztam a Legend of the Five Rings első kiadásának ismertetőjével. Elolvastam és őrülten tetszett, hiszen mindig is vonzott a kelet és persze a szamurájok. Az rpg.hu fórumain megismerkedtem egy pesti lánnyal (öreg motorosok talán ismerhetik is, fenyev néven írogatott), aki úgyszint rajongott a játékért, de velem ellentétben, ő csapatban már játszotta is, valamint a polcán ott pihentek a klánregények és két alapkönyv is.
Elolvastam a regényeket és az rpg.hu apróhirdetésének hála, egy 3. kiadású alapkönyv boldog tulajdonosa is lettem elég hamar – valamint világossá vált számomra, hogy a Rúnában szereplő cikk borzalmas.
Innentől pedig nem volt megállás. A L5R mindent letarolt és elmosott, amire eddig azt mondtam, hogy a kedvenc szerepjátékom. Szeretem a hangulatát, szeretem Rokugant és szeretem a karaktereket, amiket ugyan nagyon-nagyon lassan építek fel, de aztán hihetetlen módon hozzám is nőnek. Sajnos játszani eddig nagyon kevés lehetőségem volt, holott papíron számos karakterem született. Szerencsére a két legkedvesebbel (Doji Furai és Usagi Saburo) már volt alkalmam szerepelni.
***
Az utolsó előtti(?) RotW kapcsán meg kell említenem a 2007. év emlékezetes novemberét, amikor is sikerült eljutnom (és nagyon szép emlékekkel gazdagodnom) a 3. Rpg.hu Találkozóra, ahol fenyev bíztatására megvettem azt a szerepjátékot, ami esélyesként szorongathatta volna/szorongathatná meg a Legend of the Five Rings-et….
folyt. köv.

[...] Ha jól tévedek, akkor 2007-ben vettem az első könyvet (3rd Edition), amit aztán követett a többi. A negyedik kiadású alapkönyveket leszámítva (két darab, nem volt olcsó mulatság, de karakteralkotásnál és néha a játék során is jól jön), mindent az rpg.hu/lfg.hu fórumairól és apróhirdetéseiből sikerült beszerezni : ) . Most picit ég a képem, de ha jól emlékszem, akkor Radivoj (a már említett 3rd kiadás), Eladamir (többek között az 1. és 2. kiadású alapkönyvek) és Chaosbird (3. kiadású kiegek) azok, akiket meg kell említeni az ügy kapcsán. [...]