Essünk túl rajta: búék. Uh, ez könnyen ment – nem tehetek róla, minden sejtem gyűlöli a szilvesztert… és tudom, hogy ez az év ugyanolyan szar lesz mint az előző. Éljen 2012!
A tréfát(?) félretéve, erre az évre valamivel nagyobb tervekkel “készültem” illetve “készülök”. Miután tavaly év végén sikerült némi életet lehelni a csapatba és elindult(folytatódott) egy L5R parti, remélhetőleg az idei évben nem kell október környékéig várni a folytatásra.
A szegedi találkozó azt hiszem jól sikerült, első próbálkozás alapján mindenképpen. Abból is tervben a következő, bár a kezdeti január egyre inkább februárrá változik.
Megszületett a DexRPG fórum (hamarosan megbízhatóbb helyre költözik), ahol jelenleg 3-4 online játék van kialakulóban egy maroknyi csapatnak köszönhetően. Külön kiemelendő LadyCrow és Syrocco, akiknek hálás vagyok a szüntelen nyaggatásért, ami végül Elliot Miles megszületéséhez vezetett – hosszú szülés volt a Changeling megvásárlásától számítva…
Ezen kívül természetesen jó lenne ha a blog is kitartana, még ha véres torokkal is : ) .
