Zenebutik 6.2

violinkey

A sovány bejegyzésen, illetve annak tartalmán felbuzdulva egy kis kiegészítéssel szolgálok a Dexter féle zenebutikhoz. Ha már Serj volt az alany, akkor ne is nagyon kanyarodjunk el tőle. A System of a Down ’98-ban debütált névazonos albumukkal és egészen 2006-ig játszottak együtt. Nem oszlott fel a banda, csak mint ahogy utolsó koncertjükön elmondták, más vizekre eveznek, de nem egy csónakban. “Visszatérünk. Csak nem tudjuk mikor.” Rajongóknak ez nem túl biztató, de várunk türelmesen és addig is hallgatjuk az ezen időszak alatt megjelent öt (SOAD, Toxicity, Steal This Album, Mezmerize, Hypnotize)stúdió albumok egyikét.

A SOAD miután elment pihenni, a tagok nem tétlenkedtek, csak épp (majdnem) külön-külön kezdtek valamibe. Shavo Odadjian az Achozenben  pengeti a húrokat, az első album megjelenése már a küszöbön van. Igaz, párszor már el lett halasztva. Az első maxi az albumról már megjelent Deuces címmel és a Babylon A.D. bemutatójában is felcsendült.

Daron Malakian és John Dolmayan együtt megalapította a Scars on Broadway formációt és egy olyan ütős albumot tettek le az asztalra, amit a mai napig szívesen hallgatok. Vizsgáljunk be erről is egy nótát:

Serj producerként is tevékenykedik, a Fair To Midland harmadik albumában már benne van az ő keze is. A Fables From A Mayfly különös hangzásvilága beszippant és nem ereszt. A Walls Of Jericho, vagy a Dance Of The Manatee szintén megunhatatlan és fülbemászó, állandóan visszatér a korong a lejátszóba.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s