Arrival To Earth (Transformers, 2007)

A 2007-es Transformers sokak szemében nem több mint egyszerű popcorn movie a rettegett Michael Bay tolmácsolásában, ennek ellenére én nagyon kedvelem a filmet. Vannak benne idióta és idegesítő viccek és muszájból beleerőszakolt érzelmes hülyeség, de a látvány és a hangzás több mint lehengerlő. Botrány, hogy érthetetlen módon az Arany iránytű elhoppolta előle a vizuális Oscart. Steve Jablonsky jó pár Bay filmben feltűnt, és bár a stílusa nem túl szerte ágazó (nagyon hasonlóak a dallamok és témák), azt hiszem a Transformers zenéjével nálam feliratkozott a legjobbak közé. Az Arrival To Earth számomra minden idők egyik legszebb filmzenéje, az Autobotok érkezése pedig úgyszint nagyszerű lett.

The Offspring – Dirty Magic

Az Ignition albumon számos nagyon kellemes nóta található. Megpróbáltam szemezgetni, de lényegében a teljes album lista ide kerülne. Természetesen minden albumon van egy “über alles” dal, és az 1992-es albumon ez a Dirty Magic című szám. A zenekar rajongóinak azt hiszem nem kell bemutatnom a dalt. Sőt! Ezt a számot általában még azok is szeretik, akik nem hallgatják őket naponta vagy kifejezetten nem kedvelik őket. Nálam ez a dal első hallásra főnyeremény.

Hirtelenjében ide dobok egy 95-ből származó, picit már megkopott, valamint egy akusztikus verziót is. Mindenki döntse el, hogy neki melyik tetszik… ha meg nem tetszik, akkor így jártam.

Alphaville, Sandra? a-ha!

Régen volt már muzsika a blogon, így amikor a minap belebotlottam egy kis 80-as évek hangulatba (részben köszönet érte Jacknek és a zseniális Knight Ridernek), már nyíltak is a youtube lapok, nőtt a winamp playlist…

Gyorsan kiragadtam pár hatalmas régi kedvencet, amiket egyszerűen képtelen vagyok megunni. Ez fokozottan igaz az Alphaville és az a-ha dalaira. Az a-ha büszkélkedik még nálam egy nagyon kedves címmel is, amivel biztosan nem ért egyet sok-sok rajongü: a lent szereplő The Living Daylights az én szememben a legjobb Bond főcímdal – amellett, hogy az egyik kedvenc Bond (Dalton) részem is a szóban forgó darab.

Igen, nyekeregtek és mai szemmel elég furcsán (idétlenül…) festettek akkoriban, de a fenébe is… de jó zenék születtek akkoriban! A következő dalokat azt hiszem senkinek sem kell bemutatnom.

Anything but this…!

Igen. Mindig így kezdődik… mindenki tudja, hogy miről is beszélek. Remélhetőleg Wayne barátom lesz az élő példa arra, hogy ez a számomra jelenleg “betanult sablon” szinten álló duma csak kamu lesz egyik kedvenc bandám számára…

As I’ve posted previously, I’m well into the writing process for my first solo record, “Pighammer,” and hope to have it finished for you in 2010. If I actually manage to meet this self imposed timeline it will be a first for me, releasing new studio albums only one year apart. I’ll keep everyone updated here as things progress.

It’s doubtful I will do anything with Static-X for the next couple years.

Let it snow

A karácsonyi lidércnyomás bevásárló láz már felütötte a fejét, Mikulások köszönnek rád orvul minden sarkon, az akciós termékeket még tovább akciózzák az ünnepi manók koboldok segge alatti szintre, és amikor már a türelmed utolsó, kopott kis cérnaszála is elszakad a bevásárlószatyor fülével egyidőben, akkor gondoljunk arra, hogy milyen klassz is tud lenni, amikor elkezd havazni. Igazán eshetne már a hó…

Muse

muse500

Akár utolsó Zenebutikunkba is befért volna eme két dal. Angolok lévén kaphattak volna helyet, de inkább szenteljünk nekik külön postot. A Muse még ’94-ben alakult (igaz, akkor még a “zseniálisRocket Baby Dolls nevet viselték), első albumuk 10 éve jelent meg. Összesen öt stúdió album került ki a kezükből, felállásuk változatlan a kezdetek óta. Írhatnék róluk hosszabban is, de nem teszem, mert még csak most kezdtem ismerkedni igazából velük. Az első kedvenc a Knights of Cydona a 2006-os Black Holes & Revelations albumról:

A The Resistance pedig az idei albumuk. Szeptemberben jelent meg, a kritikusok legtöbb helyen azonnal az egekbe emelték. Valóban jól sikerült, kellemes összetételű korongot kaptunk. Erről az első maxit hallgassuk/nézzük meg most. Uprising:

Zenebutik (U.K. kiadás)

violinkey

Első nótánk az Elbow nevű formációtól érkezik. Maga a Grounds for Divorce is már több mint másfél éves, de nem hiszem, hogy olyan sokan ismernék, biztos vagyok benne, hogy újdonságként fog hatni. 1990 óta zenélnek, 4 stúdióalbumuk jelent már meg és az énekes olyan torokkal bír, amely bármely bárnak az egekbe emelné a forgalmát.

A brit fenegyerekektől, az Oasistól is hallgassunk meg egy számot. Igazából szerintem nem fenegyerekek, csak szimplán bunkók. Beképzeltek, pökhendiek, ennek ellenére hibátlan zenét játszottak valamikor. Az utolsó albumuk viszont szerintem labdába sem rúg egyik régebbi korongjuk mellett sem.

Warsaw! Mond ez valakinek valamit zenei téren? Ugye hogy nem. És ha azt mondom Joy Division? Talán erre már többen felkapják a fejüket. Az 1976-ban alakult, majd átnevezett banda sajnos sokáig nem koptatta a színpadokat. Énekesük, Ian Curtis depressziós és epilepsziás volt,  élete nem úgy alakult, ahogy azt szerette volna, öngyilkosságot követett el 1980-ban. Abban az évben, amikor megjelent második albumuk – Closer – rajta legnagyobb sikerükkel, a Love Will Tear Us Apart-al:

Zenebutik 6.2

violinkey

A sovány bejegyzésen, illetve annak tartalmán felbuzdulva egy kis kiegészítéssel szolgálok a Dexter féle zenebutikhoz. Ha már Serj volt az alany, akkor ne is nagyon kanyarodjunk el tőle. A System of a Down ’98-ban debütált névazonos albumukkal és egészen 2006-ig játszottak együtt. Nem oszlott fel a banda, csak mint ahogy utolsó koncertjükön elmondták, más vizekre eveznek, de nem egy csónakban. “Visszatérünk. Csak nem tudjuk mikor.” Rajongóknak ez nem túl biztató, de várunk türelmesen és addig is hallgatjuk az ezen időszak alatt megjelent öt (SOAD, Toxicity, Steal This Album, Mezmerize, Hypnotize)stúdió albumok egyikét.

A SOAD miután elment pihenni, a tagok nem tétlenkedtek, csak épp (majdnem) külön-külön kezdtek valamibe. Shavo Odadjian az Achozenben  pengeti a húrokat, az első album megjelenése már a küszöbön van. Igaz, párszor már el lett halasztva. Az első maxi az albumról már megjelent Deuces címmel és a Babylon A.D. bemutatójában is felcsendült.

Daron Malakian és John Dolmayan együtt megalapította a Scars on Broadway formációt és egy olyan ütős albumot tettek le az asztalra, amit a mai napig szívesen hallgatok. Vizsgáljunk be erről is egy nótát:

Serj producerként is tevékenykedik, a Fair To Midland harmadik albumában már benne van az ő keze is. A Fables From A Mayfly különös hangzásvilága beszippant és nem ereszt. A Walls Of Jericho, vagy a Dance Of The Manatee szintén megunhatatlan és fülbemászó, állandóan visszatér a korong a lejátszóba.

Zenebutik (múvi verzsön)

violinkey

Zenebutikunk most a kilencvenes évekbe tekint vissza, azon belül is a mozi sikerekre. Illetve nem kritérium a siker, most a jó filmzenéket, betétdalokat helyezzük előtérbe. Három film, három felejthetetlen zene.

No1. ’95-ben két badass zsaru robbant be a mozikba és hozott magával egy elég gyengének mondható filmzene albumot. Igazából ha jól emlékszem, két szám ami említésre méltó róla. Az egyik a Mark Manchina által komponált téma, a másik pedig a Shy Guys Diana Kingtől:

No2. Antonio Banderas a húrok közé csapott és még rá is gyújtott egy nótára, ami a mai napig töretlen sikernek örvend. A Desperado hangulata az elejétől végéig benne van ebben az egy számban. Tüzes, pergő és energikus, dallama és ritmusa pedig magával ragad. Cancion del Mariachi szintén 1995-ből:

No.3 Igencsak más stílusú számok kerültek a “lejátszóba”, de ha ezeknek is valami sorrendet kellene állítani, akkor az utolsó mindet kenterbe verné bármilyen fronton is mérkőznének meg. 1993-ban Jonathan Demme filmje, a Philadelphia benne a HIV-el fertőzött Andrew Beckett-et megformáló Tom Hanks-el – olyan betétdalt kapott, amit azóta talán egy film sem. Bruce Springsteen klasszikust alkotott, a mai napig fülünkbe cseng a Streets of Philadelphia.

Zenebutik #4

Nightwish500

Immáron 14 éve, hogy Tuomas Holopainen létrehozta a Nightwish-t. A finn, szimfónikus metált játszó zenekar már túl van több mint 15 millió cd és dvd eladáson,egy énekesnő váltáson, 7 stúdió albumon és annyi koncerten, amit már meg sem lehet számolni. Egyesek szerint Tarja, a korábbi énekesnő cseréje nem volt éppen minőségi csere, mások szerint meg igazán jó választás volt helyére Anette. Le kell szögezni, teljesen más a két dalospacsirta énekének karakterisztikája. Tarja telejesen az opera vonalon haladt, míg Anette ezt meg sem próbálja utánozni, követni. Frissült vele a Nightwish, egyesek szerint pedig ezáltal megszűnt a banda Nightwish-nek lenni. Nekem tetszenek a régi albumok nagyon és az utolsóval is megbarátkoztam. Mai zenebutikunk főszereplői ők lesznek.

End of all hope (2002)

Bye bye beautiful (2007)

És egy rövidke megjegyzés a végére beiktatva: 2010 végénél hamarabb biztosan nem fog megjelenni az új albumuk, egyelőre “dolgozunk rajta” státuszban van. Egy interjúban elmondták, hogy eddig összesen három szám van megírva, szóval hallgathatjuk még egy darabig az eddigi szerzeményeket.

Zenebutik No.3

Tegnap olvastam épp az alábbi kifejezést, hogy “art metal“. Érdekesen hangzik, először nem is tetszett ez a fajta kategória megjelölés, de egy kisebb töprengés után rájöttem, hogy abszolúte illik rájuk. Hogy melyik zenekarról van szó? dredg. ’93-ban alakultak Los Gatosban, Californiában. Túl vannak a negyedik stúdió albumon már a srácok, minőségi hanyatlásról pedig szó sincs idáig. Annyi minden jelzőt lehetne aggatni rájuk… friss; depresszív; energikus; elvont; emelkedett; letargikus. Bár ez utóbbi is olyan, hogy Neked, hallgatónak épp milyen hangulatod van. Hallgattam már tőlük nem egy számot úgy, hogy az amúgy is pocsék kedvemet még mélyebb szintre taszította, holott máskor, vidám pillanatokban ugyanaz a nóta csak még jobban feldobott. Forogjon 2005-ből a Bug Eyes (amivel esetleg a Stealth c. “filmben” is találkozhattatok) és az Information 2009-ből:

Zenebutik (kurtított verzsön)

Huhh. Aki már nagyon azt érzi, hogy kiabálva menekülne menne haza munkahelyről/iskolából/akárhonnan, ahol nincs kedve lenni, aki várja már a hétvégét, vagy csak “szimplán menekülne” valami elől, aki egy jó muzsikára vágyik, azoknak ajánlanám ezt. Az All or Nothing Tattoo stúdio piercere, Max Brand összedobott az eddigi élete során készített képekből egy videót egy nagyon hangulatos zenével alatta. Nézzetek szét a honlapon is, bár gondolom senki nem szalad ki hozzá szúratni, de azért megéri szemügyre venni, hogy milyen munkái vannak neki és tetováló kollégáinak. De most a zene a lényeg, ez most az a rovat. Cím: Smeard; Előadó: Vic Thrill