Padlón a Legend of the Five Rings
Bocsánat a blikket is megszégyenítő címért, de túl vicces volt kijavítani…
Óvatosan és sokáig pakolgattam a könyveket, hogy valami pofájuk is legyen, dagadó májjal lefotóztam… aztán rájöttem, hogy igazából (a négy alapkönyvet leszámítva) nagyon picike gyűjtemény – Budapesten találkoztam anno Winter Court könyvekkel is, de sajnos akkor “nem volt kedvem” megvenni, az pedig, hogy 1-2 roppant rikta könyv kivételével minden megvan pdf-ben, nem vigasztal.
Ha jól tévedek, akkor 2007-ben vettem az első könyvet (3rd Edition), amit aztán követett a többi. A negyedik kiadású alapkönyveket leszámítva (két darab, nem volt olcsó mulatság, de karakteralkotásnál és néha a játék során is jól jön), mindent az rpg.hu/lfg.hu fórumairól és apróhirdetéseiből sikerült beszerezni : ) .
Most picit ég a képem, de ha jól emlékszem, akkor Radivoj (a már említett 3rd kiadás), Eladamir (többek között az 1. és 2. kiadású alapkönyvek) és Chaosbird (3. kiadású kiegek) azok, akiket meg kell említeni az ügy kapcsán.
Bárki, aki tud eladó könyvekről, az nyugodtan jelezze, szinte egészen biztos, hogy én örömmel örökbe fogadom őket!