A háta mögött szidom a csaló AI és az apróbb hibái miatt, néha egyenesen a pokolba kívánom és már abba is belenyugodtan, hogy az online versenyeken örökre a 99 marad a rajtszámom… de mégsem tudom letenni és megunni sem! A valóságshow alaphoz nagyon eltalálták a mostani és régebbi akciófilmek zenéjére hajazó soundtracket, a főcímzene pedig egyenesen telitalálat:
Unod az unalmas pc és konzolos játékismertetőket? Esetleg eleged van belőle, hogy mindig csak az aktuális atombevételt szülő játékokról van szó? Ez esetben látogass el a Classic Game Room csatornájára a Youtube-on. Az ősrégi “tévéjátékoktól” kezdve a legfrissebb konzolos játékokig elég sok mindent megtalálni. Mark Bussler stílusa egyszerűen zsenniális. Hatalmasokat szoktam mosolyogni egy-egy videóján. Természetesen nem biztos, hogy mindenkinek elnyeri a tetszését, de szó nélkül nem lehet elmenni mellette. Kattints és tégy egy próbát, linkek lent.
Pár hete Jack barátomék kint jártak nálunk és pár rövidke GT5 Prologue futam után sikerült rábeszélnem egy kis nosztalgiára. Így került elő a Gran Turismo 4.
Miután mindketten controllert ragadtunk és belőttük a megfelelő paramétereket (elektronika off, 5 kör, gumikopás off) elkezdtük az első versenyt, ami természetesen először a számunkra híres/hírhedt Tsukubán kapott helyet. Jack a Pennzoil Zexel Skyline GT-R volánja mögé pattant, míg én a drift király, Tsuchiya Keiichi által is vezetett illetve dirigált ARTA NSX-be ültem be. Nagyon szeretem az NSX-et, de tudtam, hogy az előny a GT-R-nél van, ahogy az végül be is jött. Az első pár futam afféle bemelegítő ökörködéssel telt: sokszor csúnyán érkeztünk meg egymás mögé féktávon, kipördülések, lökdösődések tarkították a futamot, ahol nagyjából (meglepetésemre) egyenlő arányban győzött az NSX és a GT-R is – valószínűleg Tsukuba hossza miatt.
Jöhetett az új pálya. Egyhangú bólintás után Midfieldre esett a választás, ahol már halálosan komolyan vettük a dolgokat: nem volt lökdösődés vagy dúródás, a két autó kőkeményen feszült egymásnak, vért izzadtunk minden körben és egymást túllicitálva mondtuk (ordítottuk?) a megdöntött körrekordokat. A versenyek nagyon izgalmasak és szórakoztatóak voltak (finoman kifejezve), de a Skyline ereje itt már rendre hozta a papírformát: az NSX-nek nem sok babér termett, főleg a nagyon hosszú célegyenes miatt. Amit a kanyarokban nyert a remekül forduló vöröses GT autó, azt elbukta a hosszú egyenesekben. Természetesen az élvezeti faktor még így is a “kib@szott jó” szinten maradt.
Indulás előtt egy utolsó futamra természetesen előkerült szívem (egyik) választottja is: a Cerumo Supra. A kanyarokban ugyan vesztettem valamit az előnyből, de a Supra elöl már nem lehetett meglógni a hosszú egyenesekben, ahogyan az számtalanszor megtörtént előtte az NSX esetében.
***
Hatalmas party volt sok röhögéssel amitől mindkettőnk feje szinte vöröslött. A Gran Turismo 4 immár a hatodik évét tapossa, de ettől függetlenül ugyanaz mint amikor megjelent: a világ egyik legjobb játéka.
Érkezik az újabb Batman animációs film egyszerre legnagyobb örömömre és bánatomra. Örömömre hiszen a film sztorija a Batman univerzum egy nagyon érdekes és izgalmas történetét viszi vászonra és bánatomra mert a Conroy/Hamill hangokat ezúttal nélkülöznünk kell majd.
A csak lemezen illetve letölthető formában megvásárolható film július 27-én kerülhet a Denevérember rajongók karmai közé. Kíváncsian várjuk.
Tegnap megérkezett a játék, mondhatni elég kényelmetlen időben: rossz úgy kézhez kapni egy zsír új játékot, amikor még több mint hat óra van hátra a munkaidőből…
Az otthoni telepítés után (ami a többi játékhoz képest elég hosszúra sikeredett) belevetettem magam a játékba. Miközben a játék frissített (odaát 18-án jelent meg, de már új verziót töltött), átlapoztam a manualt, amiben valami Disney XD autó unlockról is szó volt. Kipróbáltam, de nem működött. Sebaj, akkor kezdjük a karriert!
A játék alapja egyszerű, de zseniális: a játékos és a többi versenyző is egy autós valóságshow szereplői, ahol a cél a győzelem a többiek látványos hátráltatása/összezúzása/felrobbantása árán. A helyszíneken (amiből jó pár van a sivatagi repülőtemetőtől kezdve az atomerőműn át a belvárosig) számtalan helyen tudunk robbantani vagy aktiválni egyes dolgokat (daru, markoló, leguruló cső és még sorolhatnám napokig), aminek köszönhetően javítani tudunk a helyezésünkön. Az autó alatt elhelyezett “power play” jelző mutatja, hogy mennyit tudunk gonoszkodni. A három részre osztott skála (két kék, egy piros sáv) drift, szélárnyék, ugratás és az úgynevezett “close call” (vagyis ha mellettünk durran el valami, de mi szerencsésen megússzuk), után töltődik. Egy sáv elhasználásával apróbb dolgokat tudunk aktiválni (ez nem feltétlenül robbantás, lehet rövidítés is), míg a piros egész útszakaszokat vagy épületeket dönt romba, vagy repülőt potyogtat az ellenfélre…
A show (Split/Second) 12 évadra és azon belül számos epizódra van bontva. Az egyes futamok között crediteket gyűjtünk, majd egy bizonyos mennyiség elérése után jöhet a következő évad. Tipikus arcade felépítés, de ide ez illik. A menü egyszerű, az epizódok felépítése és dizájnja engem erősen emlékeztet a Burnout Revenge-ben látottakra.
A rövid tutorial után (ami a demo után elég unalmasra sikeredett) már jöhet is az első pálya, ami pont az előbb említett, a demo-ban már nagyon jól megismert reptéri pálya. A demo lomhasága és sétagalopp mivolta azonban a múlté: a játék gyors, az ellenfelek aljasak, a tempó miatt ügyelni kell mindenre. Így az utána következő pár versenyre taktikát váltottam: a gyorsaságot előtérbe helyezve inkább a manőverezőképesebb autót választottam. Hátránya, hogy a driftet nem szereti, így nehéz vele a power play cuccokat aktiválni.
A játékmódok közül igazán formabontót nem találni, az izgalmas játékmenet és az eszement pörgés azonban kárpótol mindenért. A hagyományos (Split/Second értelemben…) verseny mellett Eliminator (bizonyos idő után az utolsó versenyző kiesik), Time Trial (egy kört kell menni a pályán ellenfelek nélkül miközben sorra aktiválódnak a bombák), Air Attack (egy helikopter bombáz minket megállás nélkül, roppant idegesítő játékmód mivel a lapos szög miatt sok esetben nem látni, hogy hova fognak becsapódni a rakéták), és Survival (hordókat potyogtató kamionok mennek előttünk, de lényegében egy robbantásokkal megspékelt time trial) módban tehetjük próbára magunkat offline és online is. Az egyes versenyek alatt elért teljesítményünk alapján kapunk különböző matricákat az autóra, amik afféle harci díszként is szolgálnak, jelezve, hogy a pilóta már milyen eredményeket ért el – ezek természetesen online is ott virítanak a verdán.
A grafikáról nagyon kevés rosszat tudok mondani: nagyon szép szinte minden, gyönyörűek a színek, a pályák hangulatosak és érdekesek. Néha azonban találkozni apróbb bakikkal: a textúrák itt-ott késve érkeznek meg a helyükre (ez általában különböző útfestés vagy árnyék) és a töltőképernyők alatt is látni elég szögletes tárgyakat. A tempó és az izgalmas játékmenet miatt azonban ezekre nincsen sok időnk figyelni. A hang is hasonlóan remek. Az autók, a robbanások mind nagyszerűen szólnak.
Természetesen ilyen jellegű játéknál a legfontosabb dolog az online, hiszen nincsen annál hangulatosabb amikor nyolc hús-vér ellenfél igyekszik levadászni egymást. A nyitott játékok esetében nincsen meghatározott autó típus vagy kategória, így könnyen megeshet, hogy az esélytelenek nyugalmával megyünk a csapat mögött és “osztjuk az áldást”. Ami biztos: hibázni nem szabad. Az online játékosok nem adják könnyen a helyezéseket ha már egyszer elénk kerültek, és mivel a pályát már betanulták, nehéz meglepni őket.
A sok pozitívum után rátérnék a negatívumokra is. A grafika szerepelt a dícséretes dolgok között, de sajnos a karambolok minősége ide kívánkozik. Nincsen jobb szó az autók összetörésére/felrobbanására mint a “gagyi”. Mintha egy LEGO autó potyogna darabjaira, némi láng kíséretében. A Burnout Paradise-tól azért lehetett volna lesni némi deformációt vagy élethűbb karambolt. A másik, hogy szerintem vagyis inkább nekem kissé nagyon nehéznek tűnik – bár én nem tartom magam egy túl ügyes játékosnak. A második szezonban járok, de már itt is él az online szabály: szinte kötelező a hiba nélküli vezetés. Mivel mindig a leghátsó sorból indulunk nagyon keményen kell nyomulni, de sokszor egy karambol után célszerűbb restartot nyomni ha a maximális creditre hajtunk. Ha nagyon lemaradunk akkor csak “normális” vezetéssel tudunk felzárkózni, hiszen driftelve időt veszítünk, drift és társai nélkül viszont nincsen power play. Az ellenfél autó nem ismernek statisztikát, papíron mi hiába vagyunk gyorsabbak, simán leelőznek, egy jól sikerült robbantás után alig pár méterrel mögöttünk jelennek meg újra, amíg mi hasonló események után az első helyről hetedik-nyolcadik helyen találjuk magunkat jókora lemaradással.
A játék megjelenésével egyszerre jelentek meg az első DLC-k hozzá: pár dollárért feloldhatunk minden pályát, autót, versenyt. Aki csak az online versenyzésre szeretne koncentrálni, annak ezek nagyszerű lehetőségek, hiszen így nem kell végigküzdenie magát a single player módon. Aki teheti, éljen a lehetőséggel az AI fenti dolgai miatt.
***
Összességben egy nagyon hangulatos, pörgős arcade játékkal van dolgunk ami csodaszép grafikával, remek hangzással és eszement akcióval kényeztet minket. Hibái ugyan vannak, de az online játék élménye miatt elnézzük(?) neki. A pályák és az azokon elhelyezett robbantható dolgok megtanulása kötelező, hiszen senki sem szereti ha ráborul egy egész hajó…
***
Az ismertető frissített és (muhaha…) átdolgozott verziója az Rpg.hu oldalán olvasható!
Hatalmas reményekkel töltöttem le a Split/Second demo-ját a PSN-ről, majd a rövid telepítés után már tapostam is a gázt – szó szerint, mivel a demo-ban a számomra kényelmetlen R2/L2 kombináció van. A látványra egy szavam sem lehet: az egy szem játszható pálya színei nagyon szépek, amolyan “jó reggelt Los Angeles” hangulatú az egész a vöröses-barnás árnyalatokkal és a nappal. Az autó alatt tanyázó HUD-on minden remekül látszik, nagyon tetszetős megoldás a tényleg fontos dolgok egy helyre pakolása. A játék célja roppant egyszerű: elsőként célba érni… és ha közben rommá törjük a “várost” (vagyis a valóságshow pályáját), az csak dob a hangulaton. Robbanó hordókat potyogtató helikopter, felrobbanó tartálykocsi, lezuhanó repülő, összeomló irányítótorony vagy sztráda. A sor sokáig sorolható, a játék elég sok lehetőséget nyújt a rövid (4-5 perces) versenyek alatt arra, hogy mindenkit (pontosabban: az előttünk lévőket)… hogy is mondjam… hátráltassunk. A verseny során töltődik egy csík, amivel aztán aktiválni tudjuk a fenti ajándékokat, melyek remélhetőleg porrá zúzzák ellenfeleinket.
A rövid ömlengés után a fekete leves: vagy velem van a baj, vagy tényleg szinte zéró a sebesség érzet. Egy Burnout szintű, agyament sebességgel száguldozó játékra számítottam, helyette egy lassított felvételt kaptam. Nagyon vontatottnak és lassúnak tűnik, az autók kicsit késve reagálnak, a driftet nagyon szokni kell. Ennek ellenére párszor még tuti nekifutok, talán csak megszokás kérdése…
A Youtube hasznos dolog. Kíváncsi voltam, hogy a netre feltöltött videókon is olyan esetlennek tűnik-e a játék és a válasz elszomorított: a Boxos verzió sebességével semmi baj nincsen, csak a PS3 verzió ilyen lomhácska…
Lassan elfogynak az ujjaim ha a Gran Turismo 5 megjelenési dátumának eltolását kellene számolnom. Kezd roppant bántó és idegesítő lenni a dolog, hogy a GT4 után azonnal fejleszteni kezdett játék még mindig csak 90%-ban (?) van készen – bár Yamauchi-sama egy januári interjúban ugyanezt mondta…
A Prologue immár két és fél éve van a piacon és biztosan sokat segít az online rész fejlesztésén (volt és azért még van mit a konkurenciához képest), de egy teljes terméknek azért jobban örülne a PS3 banda… vagy legalább egy DLC pályákkal (Deep Forest, Trial Mountain, Midfield, R246…), autókkal (Viper RT/10, ’93 Supra, 180SX…) barát lista lehetőséggel.
Május elején megjelent az első kép a L5R 4. kiadásából. A gyenge minőségű kép két oldalt mutat a remélhetőleg nyár előtt megjelenő új könyvből, de természetesen semmi “érdekes” dolgot nem szellőztet meg. A mesélői részből (Book of Void) kiemelt oldalakon egyedül a leendő dizájnt tudjuk érdemben szemügyre venni: egyszerű színek, minimális cicomázás ami tovább viszi a 3. kiadás külső jegyeit, mely egyben a legszebb könyv is volt eddig.
Márciusban megjelent az Usagi Yojimbo 8. magyar füzete. A 208 oldalas kiadvány amely hét történetet tartalmaz az eddig megjelent legvaskosabb magyar Usagi füzet. A bevezetésben ezúttal nem a történetben előforduló személyek és lények rövid bemutatása és megmagyarázása, hanem Stan Lee Stan Sakai-ról és Usagiról alkotott véleménye kapott helyet 1992-ből.
Az összes történet hozza a megszokott magas színvonalat, és itt jelenik meg az első “komoly” Usagi – Ninja teknőcök közös kaland. Számomra azonban mégis inkább a rövidebb hangvételű történetek nyerték el a tetszésemet ebben a számban. A “Dzsizo” című pár oldalas történetben egy-két képkockát leszámítva szinte végig ugyanazt a fix helyszínt és az ott történő eseményeket látjuk, míg a tréfás hangvételű, 22 oldalas “Gyíkmese” alatt egyetlen szót sem szólnak a szereplők.
Legnagyobb örömömre a hét történet közül három is az ifjú Usagit helyezi középpontba így ismét tanulhatunk mi is a bölcs Kacuicsi mestertől. Az “Usagi kertje” című sztorival kapcsolatos érdekesség, hogy a történet alapjával találkoztam egy a Legend of the Five Rings-hez írt CFS gyűjteményben is. Talán csak véletlen, de érzésem szerint inkább a nagyszerű ötlet felhasználása – természetesen ezen kívül számtalan Usagi történet alapja is felhasználható potenciális kalandötletként Legend of the Five Rings vagy egyéb keleti játékokhoz.
***
A Daiso című, sorban következő magyar füzet ősszel jelenik meg. Addig azonban egészen biztos vagyok abban, hogy a polcon pihenő nyolc kötet nem fog beporosodni. Megunhatatlanok, mindig szórakoztató olvasmány legyen szó bármelyik Usagi meséről is.
Ebben a szegényes, post-mentes időkben aranyat ér az ilyen kép. És persze jelzés értékű, hogy élünk még…
dexrpg 